Tarcsai András honlapja

"Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." Wass Albert

 

A marketing tartalma, szerepe a vállalat irányításában

 

 

 

Fogalma: Olyan vállalati tevékenység, amely a vevők igényeinek kielégítése érdekében elemzi a piacot. Megismerteti a termékeket a vásárlókkal, kialakítja az árakat, megszervezi az értékesítést és befolyásolja a vásárlókat. Piackutatás, piacelemzés, piacbefolyásolás (reklám).

 

Kapcsolódó tudományterületek: pszichológia, gazdaság szociológia. (Olyan dolgokat megvetetnek az emberekkel, amire nincs is szükségük).

 

-         Etika: társadalmi értékeket, normákat közvetítő tudomány.

 

-         Gazdasági jog: A marketing tevékenységét befolyásolja, a jogszabályok korlátokat jelölnek ki.

 

-         Statisztika: A piackutatás, piacelemzés, matematikai módszereit alkalmazhatjuk.

 

 

 

A marketing fogalmának fejlődése

 

 

 

Történelmi marketing. Ekkor a marketing szerepe korlátozott, oka a szabadon elkölthető jövedelem csekély aránya.

 

1704-ben megjelanik az első újsághirdetés az USA-ban.

 

1744-ben megjelenik Benjámin Franklin első levélrendelésű katalógusa. (Quelle, avon őseként vehetjük,).

 

1782-ben megjelenik Magyar országon az első üzleti hirdetés magyar újságban.

 

1841-ben az első reklámügynökség megalapítása Amerikában (Philadelphiában).

 

1860-ban megépül az első modern áruházlánc az USA-ban. Macy’s.

 

1870-es évek a termékek közül kiemelkednek a márkás termékek.

 

1880-tól a kilencre végződő árak vállnak divattá.pl.:1999 Ft.

 

1890-től megjelennek a kuponok.

 

1880-ban Budapesten megjelennek az utcai plakátok, kereskedelmi, hirdető táblák.

 

1900-as évek reklám tárgyak forgalmazása, kereskedelmi márkatermékek alkalmazása.

 

 

 

1910-1930: Elemi marketing szakasza: Azt jelenti, hogy a marketing eszköztára bővül a piackutatással és szerepe kiterjed a fogyasztó igényeinek informálására és meggyőzésére.

 

1899 az első mozgó film, ami skót wiskyt reklámoz.

 

1930 az első supermarket megnyílik Londonban.

 

 

 

1930-1950: Klasszikus marketing szakasza: Előtérbe kerül a piac résztvevőinek a megismerése és a vásárlók befolyásolása.

 

 

 

1960-1970 Stratégiai marketing: A marketing az élesedő piaci versenyhez igazodva a fogyasztás központúságot és életstílusváltást is figyelembe véve a marketing valamennyi elemét felhasználja, alkalmazza.

 

„4”P:

 

-         Termék (Product)

 

-         Ár (price)

 

-         Értékesítési hely (Place)

 

-         Piacbefolyásolás (Production)

 

BCG mátrix alkalmazása:

 

1980-as évek eleje. Harcos marketing:

 

Erősödő piaci versenyhelyzet mellett új típusú helyenként agresszív marketing eszközök jelennek meg.

 

90-es évektől napjainkig totális marketing:

 

A marketing komplex piacközpontú szemlélet mely kiterjed a beszerzési és az értékesítési piacokra, a potenciális fogyasztókra és versenytársaikra.

 

 

 

A marketing klasszikus elvei

 

·        A vevői kapcsolat elsőbbségének elve

 

·        A kreativitás elve (Újszerű megoldásokkal, szolgáltatásokkal a versenytársaktól eltérő magatartásokkal lehet sikeres egy vállalat.)

 

·        A gyorsaság elve ( A piaci változásokra az igények módosulására időkésedelem nélkül válaszolni.)

 

·        A hatékonyság elve. Az elérni kívánt cél és az ennek érdekében megvalósított felhasznált marketing eszközök költsége között legyen arányosság.

 

·        Komplexitás elve (A különböző marketing eszközök együttesen  egy időben valósítsák meg az elérni szándékozott célt)

 

·        Folytonosság elve

 

A marketing sajátos csoportosítása

 

Mikro marketing: Az összes olyan vállalati tevékenység melynek célja a mai és a potenciális ügyfelek kielégítése.

 

Makro marketing: Olyan szervezeti rendszer, amely egy adott nemzetgazdaság erőforrásait osztja el a nemzetgazdaság szereplői között.

 

 

 

A vállalkozás környezetének elemzése

 

Környezet: Azon külső tényezők összessége melyek a vállalat működését befolyásolják.

 

Alkalmazkodás típusai: Reflektív alkalmazkodás: Azt jelenti, hogy a vállalat komoly időkésedelem után reagál a környezeti változásokra. Reaktív alkalmazkodás: Időkésedelem nélküli probléma felismerést és ehhez igazodó cselekvést jelent.

 

Proaktív alkalmazkodás: A vállalat elébe megy a környezeti változásoknak új igényeket, ébreszt, szunnyadó igényeket elégít ki.

 

Környezet értelmezése. Mikrokörnyezet: Egy adott vállalat piaci jelenlétét, politikáját befolyásolják.

 

Makro környezet: Azok a külső tényezők, amelyek nem csak egy vállalatra, hanem az ágazat piaci egészére fejt ki hatást.

 

 

 

Típusok:

 

Társadalmi környezet: A demográfiai változásokhoz kapcsolódó hatások összessége. Összetevői: népesség életkor és nemek szerinti megoszlása, település szerkezet szerinti tagolás, városiasodás.

 

Kulturális környezet: A társadalmi normák, elvárások közvetítése melynek keretében a társdalom igyekszik tudatosan befolyásolni az egyének viselkedését, magatartását. Összetevői: hagyományok, szokások,

 

Családi környezet:

 

Munkahely környezet:

 

Gazdasági környezet: Azok a környezeti hatások melyek a gazdasági feltételek oldaláról befolyásolják a döntéshozást. Összetevői: természeti erőforrásokkal való ellátottság, a nemzetgazdasági ágazatok egymáshoz viszonyított súlya, aránya.

 

Technológiai környezet:Azok az elemek tartoznak ide melyek termelés és a fogyasztás módját határozzák meg. A technikai fejlődés munka megtakarító tehát a termelésben foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken. Új iparágak,ágazatok alakultak ki és váltak meghatározóvá az elmúlt évtizedekben informatika,biológia,nano technológia.

 

Politikai-jogi környezet: Minden befolyásoló tényezők összessége a gazdasági szereplők a politikai és jogi feltételek oldaláról alakítják.

 

A, versenyszabályozás: Azokon a területeken ahol természetes monopólium működik ott reguláció szükséges. Azokon a területeken ahol a verseny fentartása

 

érdekelt de jelenleg annak akadályai vannak ott dereguláció alkalmazása szükséges. Ahol jelenleg is verseny van és további fentartása indokolt ott hatékony fúziókontrol alkalmazása.

 

B, Fogyasztóvédelmi előírások alkalmazása: Gazdasági jellegű előírások. Szokványok alkalmazása. Szavatosság, garancia, jótállás jogi lehetősége. Egészségügyi okokra visszavezethető előírások. Szociális jellegű okok amelyek a fogyasztóról feltételezik a tudatosságot és az alapvető önismereti és jogi ismereteket.

 

C, Az árszabályozás területe:

 

Olyan kormányzati eszköz mely közvetve vagy közvetlenül a vállalatok árképzését alakítja. CÉLJA: A hazai ipar védelme. Az ellátás időbeni egyenletességének fenntartása.

 

Módjai: Közvetlen módszer: Az ár alakítás konkrét módját határozza meg. pl.:rögzített áruk módszere. Maximált ár alkalmazása. –tól, -ig árak alkalmazása. Minimális felvásárlási árak előírása. Közvetett módszer: Az ár alakítása az adórendszeren keresztül történik.

 

D, Kereskedelmi forgalom: szabályozza melynek két típusa, van.

 

Belkereskedelem esetén a kormányzati előírások arra terjednek ki hogy ki milyen feltételek mellett folytathat kereskedelmi tevékenységet. Külkereskedelem esetén érdemes megvizsgálni hogy a tevékenység gyakorlása alanyi jog-e vagy engedélyhez kötött.

 

E,Ügyleti jog előírásai:Az eladó és a vevő jogainak és kötelezettségeinek megfogalmazása és ezekhez jogkövetkezmény párosítása a tisztességes üzleti etika és morál társadalmi elfogattatása. A polgári jog főbb szerződési biztosítékai: kötbér, kezesség, óvadék alkalmazása.

 

F,Versenykörnyezet:A piaci verseny sajátosságait befolyásoló elemek összessége. A versenyt meghatározó tényező 4 féle lehet:

 

·        Az eladók és vevők száma azok gazdasági súlya.

 

·        A piaci ár befolyásolásának lehetősége.

 

·        A termékek megkülönböztethetősége.

 

·        A piacra való be és kilépés akadályai, korlátai.

 

Típusai:

 

Szabad verseny=Tökéletes verseny

 

·        Nagyszámú független vállalkozás egyaránt csekély gazdasági súllyal.

 

·        Az ár befolyásolására nincs lehetőség.

 

·        A termékek között nincs különbség, egyformák és ugyanolyan minőségűek.

 

·        A piacra való be és kilépésnek nincsen jogi akadálya.

 

Monopolisztikus verseny:

 

Nagyszámú vállalkozáshasonló terméket vagy szolgáltatást kínál.pl.:utazási irodák,borpiac.

 

Az árbefolyásolás korlátozott attól függően, hogy milyen helyettesítő terméke van.

 

A termékek differenciáltak, ami azt jelenti, hogy egyedileg meghatározottak.

 

Viszonylag könnyű belépni illetve elhagyni a piacot esetenkét hatósági intézkedések korlátozhatják.

 

Duó és oligopolium

 

Néhány nagyobb vállalkozás van a piacon melyek hasonló jellegű termékeket, kínálnak.A piaci ár befolyásolásának lehetősége nagy de a jellemző irányadó árat a piac vezető cég határozza meg. A termékek jelentősen különböznek. A piacra való belépés nehéz komoly pénzügyi áldozattal jár.

 

Monopolium: pl.: posta, MÁV.

 

Egyetlen vállalkozás van a piacon, amely képes azt lefedni.

 

Az árbefolyásolás maximális melyet két tényező határoz meg.

 

-a fogyasztók jövedelme

 

- A helyettesítő termék ára

 

A piacon jelentős termékváltozás nincs, egyes fogyasztók szinte azonos terméket vásárolnak.

 

A piacra való belépés szinte lehetetlen, mert jogi technológiai és tőke korlátai vannak.

 

 

 

A piac elemei a piaci működési mechanizmus

 

 A piac fogalma: A tényleges és potenciális eladók és vevők valamint azok cserekapcsolatainak összessége. A piac a kereslet+kínálat találkozásának a helye.

 

Piac elemei:

 

Kereslet: Vásárló képesség és hajlandóság. D=piaci kereslet, nagy fogyasztó. d=kisfogyasztó, egyéni kereslet.

 

Kínálat: termelői képesség és hajlandóság. S=suplay.

 

Ár: jele:P

 

Az árucsere értéke pénzben kifejezve.

Piackutatáshoz-Kérdőív szerkesztés:

http://kerdoivem.hu/

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 29
Heti: 178
Havi: 602
Össz.: 418 292

Látogatottság növelés
Oldal: Marketinghez
Tarcsai András honlapja - © 2008 - 2024 - tarcsai.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »